Szent Lőrinc könnyei (csak 10 év alatt ajánlott)
Az angyalok
Minden gyerek tudja, hogy az angyalok az égben laknak, vigyáznak ránk, de olykor a fülünkbe sugdosnak mindenféle huncutságot is és még számos hasznos és haszontalan dolgot művelnek. Igen, és persze azt is sejtjük, hogy van valami közük a csillagokhoz. De hogy micsoda, arról kevés információ áll rendelkezésünkre. Annyit biztosan tudunk, hogy a csillagokkal folyvást történik valami: hol fényesebbek, hol halványabbak, mint máskor, hol egyiket látjuk, hol másikat, és van olyan is, hogy teljesen eltűnnek… hogy a Holdról ne is beszéljek. A legfőbb rejtély azonban, amikor egyszer csak lepottyannak a csillagok onnan föntről. Hogy is van ez az angyalokkal, a csillagokkal és a lepottyanással?
Manna
Van nekem egy személyes jó ismerősöm, a Manna. Ő egy angyalka. Elmesélt nekem egy s mást az angyalok viselt dolgairól odafönt az Égben. Ez a történet is tőle származik.
Manna egy egészen kicsi angyal, olyan kicsi a többi angyalhoz képest, hogy őszinte legyek, szinte csak egy lángocska. Picike, mégis nagyon felelősségteljes dolga van az Égen. Az ő nagy családjában - a hét nagy angyalcsalád egyikében - minden angyalnak az a feladata, hogy az Égbolt egy bizonyos rábízott darabkáján meggyújtsa lángocskája fényével az összes csillagot. Mannának a Perszeusz csillagkép legfényesebb csillaga, Mirfak, a főcsillag jutott, illetve egészen pontosan ő maga választotta. Szenvedélyesen szerelmes lett ugyanis Perszeuszba, aki egy ellenállhatatlanul férfias és igen bátor görög hérosz. Számos hőstettet vitt véghez, mint például, hogy megmentette a világot egy szörnytől, Medúzától. Szerelmét, Andromédát pedig élete kockáztatásával egy tengeri fenevad, a hatalmas Cet elől szabadítja ki. Perszeusz, a hatalmas hős képe az Égboltot díszíti, kezében Medúza fejével, hogy hősiességre és férfiasságra emlékeztesse mindig az embereket. Főleg a férfiakat. Mannácskánk szerelme Perszeusz iránt világít tehát minden nap fényesen az égen.
A glória
A nők azonban nők, akármennyi idősek is legyenek. Manna pedig egy igen huncut kis fruska. Az augusztusi nagy, angyali báli szezon kellős közepén járunk és Mannácska, aki tollasbálról tollasbálra végigjárta már az egész angyalbirodalmat, éjjelente tükrös termekben táncolt aranycipellőben, nappal pedig vígan durmolt, míg fivérei és nővérei szépen vigyáztak az emberekre, neki erre még nem volt gondja. Leginkább ő is egy őrangyalra szorult volna, hiszen hol ezt veszítette el, hol azt. Legutóbb például a gloriettjét, ám ennek igen örült, mert legszívesebben anélkül mutatkozott. Meg volt róla győződve, hogy a kisangyaloknak járó ezüst korona nem illik az ő arany hajához. Az esti mulatságra készülődött és a tükör előtt táncikált a nővére arany glóriájában, amikor kiesett a zsebéből a legfontosabb – a csillagfény üvegcsepp. Ez az üvegcsepp szolgál arra, hogy a kisangyalok minden este, amikor a Nap lemegy, meggyújtsák a csillagok fényét. Az üvegcseppet elég hozzáérinteni a csillagokhoz és máris kigyúl gyönyörű fényük. Az, hogy melyik csillag milyen fényes lesz, illetve hogy az ultraibolya színtől a vörösig milyen fénnyel fog világítani, az csak az angyalok aznap esti szeszélyén múlik. Perszeusz esetében épp aznap este elég rossz kilátások voltak.
Mirfak
Manna épp a palotában flangált, amikor édesapja, Gábriel rákérdezett, hogy nem most lenne-e vajon az ideje elvégezni a munkát és megfényesíteni a nyári égbolt Perszeuszának csillagképét? Manna futásnak eredt és hátraszólt, hogy minden oké, ne aggódjon senki, imádott Perszije világítani fog ma is. Hogy honnan veszi ez a lány ezeket a dolgokat? - csóválta a fejét az édesapja. Rohant kifelé Manna, hogy a csillaggyújtás után még legyen ideje egy kicsit készülődni a mulatságra, mikor az első csillaghoz ért, azonban hiába kotorászott a ruhája zsebeiben. Végignézte a kötényét, a ruhája összes zsebét, fodrát, de a csillagfény üvegcsepp sehol sem volt. Lassan körülötte minden csillagot meggyújtottak a többiek, csak Perszi ásítozott a sötétben. Manna kétségbe volt esve, mert a csillagok a főcsillag, Mirfak fénye nélkül egymás után le kell potyogjanak az égből, hiszen nincs ami összetartsa őket. Hogy hova esnek, senki sem tudja, de sosem fordult még elő, hogy valaki így elmulassza a kötelességét és elfeledje a csillaggyújtást az égen. Mannácska annyira elszégyellte magát, hogy leült a Tejút szélére és első bánatában keservesen zokogni kezdett. Vádolta magát, bánta már a hebehurgyaságot, meg az egész hülyeséget azzal a glóriával. Megpróbált visszaemlékezni, hova tehette az üveget, de a palotába nem mert visszamenni. Tudta, hogy az édesapja, Gábriel, rettentően dühös lesz rá. A mamája és a fivérei, nővérei pedig iszonyúan szomorúak és ezt nem tudta volna elviselni. Ő ezt nem bírja ki, inkább megpróbálja helyrehozni. Szomorúan elkezdett lefelé bandukolni a Tejúton…a csillagok pedig Perszi körül elkezdtek lefelé potyogni a kis bűnös válla, feje felett hosszú csóvákat húzva maguk után. Egészen hajnalig potyogott az a sok csillag és olyan csodálatosan gyönyörű volt, mintha pajkos kis puttók csillagszórókkal a kezükben rohangálnának az égen. Elfáradt a mi kis angyalunk és mire leért a Földre hajnalodott. Lefeküdt valahova, ahol egy kis kuckót talált és álomba merült.
A víz
Amikor felébredt, azt hitte káprázik a szeme: csoda történt és megtalálta a csillagát. De nem a Mirfak volt, hanem egy nagy lapulevélen cseppent le épp a harmatos víz, és a cseppek ezer darabban szikrázták vissza a nap fényét. Csodálatos volt. Manna elámult, hogy a Földön töltött első percében máris talált valami ismerős, égi tündérséget. Felkászálódott, egy nagyot nyújtózott és elindult a város felé.
Az ablak
Olyan kis angyalka volt, hogy az emberek szabad szemmel csak egy fényes kis tüneményt láttak, mintha egy délibáb lenne vagy egy lápi lidérc. De legtöbbször észre sem vették filigrán, áttetsző kis lényét. A város már messziről hallatta fülsiketítő zaját, de csupa szín és csupa élet, érdekes helynek látszott. Felröppent és a magasból akarta megnézni ezt a helyet magának. A déli nap, ahogy visszatükröződött a házak tetőablakain, majd megvakította Mannát, olyan erővel ragyogott fel lentről. Egy pillanatra megint azt hitte, megvannak a csillagai, és hogy egyszerre mindet megtalálta, de ahogy egy centit is elmozdult, már nem villant a szemébe a sok ablak. Meglátta, hogy ezek csak ablakok, nem az ő elveszett csillagai. Milyen gyönyörű fényes ablakok! Alább szállt és beröppent egy tágra nyílt ablakon.
A szerelem
Emberek voltak a lakásban, együtt ebédeltek. A papa, a mama és egy kisfiú, egész kicsike. A mamája ölében ült. A szülők beszélgettek és a kisfiú folyton sikongatott örömében. Mindent ledobott az asztalról, majd gurgulázva kacagott. Manna félrehajtott fejjel nézte őket az ablakpárkányról. A kisfiú, mintha ő is angyal volna, rögtön felismerte, neki is természetes volt, hogy Manna ott van. A nő és a férfi, ahogy a gyerek feje fölött egy pillanatra egymásra néztek, megcsillant a szemükben valami fény. Olyan fényes volt, mint Mirfak, csak valahogy melegebb. Manna el volt bűvölve. Szerette volna, ha ezt a fényt töltheti a csillagfény üvegcseppbe, és Mirfak ezentúl ilyen meleg és boldog ragyogással égne odafönt. Nem tudta mitévő legyen, hát csak ott ült és arra gondolt, milyen jó őrangyalnak lenni idelent. Megszerette az embereket. Erről eszébe jutott, hogy szegényeket mi fogja a bátorságra emlékeztetni, ha az ő hőse, Perszeusz nem fog többet ragyogni az égen. Valamit tennie kell. Azonnal.
A gyerekek
Kiröppent az ablakon és a közeli játszótéren telepedett le egy korlátra. Ott nézte a gyerekeket, ahogy játszanak. Közelebb merészkedett. A kicsik azonnal észrevették és bátorítóan néztek rá. Mesélték a nővérei, hogy az emberekkel halkan és óvatosan kell beszélni, hát suttogni kezdett a gyerekeknek. Elmesélte, hogy ő egy angyalka és elveszítette az egyik csillagát és most őt keresi. A gyerekek megörültek, mert ők is éppen kincset kerestek. Beavatták Mannát a titokba, hogy a játszótéren van egy rejtekhely, ahol közösen gyűjtenek felbecsülhetetlen értékű kincseket, amiről senki nem tud, csak ők. Ha akarja, akkor megnézheti, hátha ott megtalálja az ő csillagát is. Egészen biztosan ott van, mert azok nagyon fényes és csodálatos dolgok ott. Elmentek a játszótéri bokrok mögé, a homokozó mellett volt egy régi, rossz mókuskerék és a mókuskerék dobjában elrejtve egy pléhdoboz. Mannácska hihetetlenül izgatott volt, mikor kinyitották és végtelen nagyot csalódott, mikor meglátta, hogy mi van benne. Volt ott üvegcserép, műanyag kupak, fél pár bizsu fülbevaló és még csillogós gombok is. Nem akarta őket megbántani, csak annyit mondott, hogy ezek között sajnos nem találta az ő csillagát. Bánatosan leballagott, már éppen felszállt volna, amikor utána szólt egy kislány, hogy várjon. Úgy döntöttek ugyanis, egy csillag elvesztése nagyon komoly dolog. És ezért az embert otthon rettentően le szokták szidni. Vigye haza ezeket a kincseket cserébe, hátha így nem fog rá annyira haragudni majd az édesapja. Manna egészen meg volt hatva és nagyon szépen megköszönte a dobozt. Elbúcsúzott és mivel lassan eléggé elfáradt, leült egy kőre a parkban, és arra gondolt, hogy nemsokára lemegy a nap és az ő csillaga nemsokára megint sötét marad, a többiek meg lepotyognak.
A csillaghullás
Manna úgy el volt kenődve, hogy a könnyein át százszorozódott meg a Nap lemenő fénye. Vigasztalhatatlan volt, ami az ő Perszijét illeti. Csak szorongatta a dobozát és hiányzott a családja. Visszagondolt azokra, akiket az ablakon keresztül látott, a kisfiúra, aki ugyanolyan angyal, mint ő, a szülei szemében azokra a meleg, csodálatos csillagokra. A gyerekekre a játszótéren, akik nem is ismerték őt, mégis odaadták a legdrágább kincseiket neki és megnyugodott a szíve. Arra gondolt, hogyha azok a csillagok lehullanak ide a Földre, nagyon is jó helyen vannak, és ezt el fogja otthon is mondani. Ha hazamegy, megpróbálja majd megbeszélni a papájával, hogy minél hamarabb ő is őrangyal lehessen és minden napját itt töltse a Földön, mert ennél jobb hely nincs. Megszorította dobozt, mintha abból szeretne meríteni egy kis erőt a hazaútra, és akkor varázslat történt. Észre sem vette, de lement a nap és egészen sötét lett, kigyúltak a csillagok, meggyújtották őket Manna testvérei. És a parkban az emberek felnéztek az égre, ahonnan elkezdtek hullani a gyönyörűségesen fényes csillagok Perszeusz körül, hosszú fénycsóvát húzva maguk után. Olyan volt, mint a tűzijáték. Ó, - mondták – milyen gyönyörű, és milyen ritka ilyen szépséget látni! Kívánjunk gyorsan, hiszen ilyenkor minden kívánság teljesül! Manna lenézett kezében a dobozra és azt kívánta, bárcsak ezt mindet, ezt az érzést, az emléket mind a kincsek közé gyömöszölhetné. Mennie kellett.
A kincs
Ahogy röpült felfelé az égbe, nagyon igyekezett, mert rengeteg mondanivalója volt. Próbálta a gondolatait rendezni, de egyszerűen nem ment. Annyi mindent kell majd elmesélnie a papájának, hogy azt sem tudja, hol kezdené el. Berobbant a palotába, ahol egyenesen Gábriel szobájába futott. Ahogy meglátta a kisangyalt, megenyhült a szíve, már aggódott érte. Leültette, hogy mesélje el szépen: hol járt és mit csinált. Manna elmesélte az egész történetet, és amikor a dobozhoz értek, Manna azt mondta, hogy ő úgy szereti az embereket, mert olyan jók és tiszták, mint az angyalok. Kinyitották a dobozt, hogy megmutassa, mi mindent kapott a gyerekektől, de nem volt benne más, csak az üvegcsepp, benne a csillagfénnyel. Gábriel a papája, rámosolygott Mannára, megfogta a kezét és együtt kimentek Perszeuszhoz és meggyújtották Mirfakot. Másnap az arkangyalok tanácsa azt a rendeletet hozta, hogy minden év augusztusában csillagport fognak a Földre szórni, hogy ezt az estét megismételjék. Ez lesz a Perszeidák csillaghullása. Amit ezen a napon kívánnak az emberek, azokat a kívánságokat az őrangyaloknak kötelessége minden igyekezetüket latba vetve valóra váltani. Hiszen az angyalok és az emberek dolga egymást szolgálni és szeretni, mert testvérek vagyunk.
Ismeritek a Perszeusz csillagképet? A nyári égen gyönyörűen fénylik. A Perseidákat Kr. u. 36-ban figyelték meg először. Ezután nemsokkal elnevezték őket Szent LŐrinc könnyeinek.
Minden gyerek tudja, hogy az angyalok az égben laknak, vigyáznak ránk, de olykor a fülünkbe sugdosnak mindenféle huncutságot is és még számos hasznos és haszontalan dolgot művelnek. Igen, és persze azt is sejtjük, hogy van valami közük a csillagokhoz. De hogy micsoda, arról kevés információ áll rendelkezésünkre. Annyit biztosan tudunk, hogy a csillagokkal folyvást történik valami: hol fényesebbek, hol halványabbak, mint máskor, hol egyiket látjuk, hol másikat, és van olyan is, hogy teljesen eltűnnek… hogy a Holdról ne is beszéljek. A legfőbb rejtély azonban, amikor egyszer csak lepottyannak a csillagok onnan föntről. Hogy is van ez az angyalokkal, a csillagokkal és a lepottyanással?
Manna
Van nekem egy személyes jó ismerősöm, a Manna. Ő egy angyalka. Elmesélt nekem egy s mást az angyalok viselt dolgairól odafönt az Égben. Ez a történet is tőle származik.
Manna egy egészen kicsi angyal, olyan kicsi a többi angyalhoz képest, hogy őszinte legyek, szinte csak egy lángocska. Picike, mégis nagyon felelősségteljes dolga van az Égen. Az ő nagy családjában - a hét nagy angyalcsalád egyikében - minden angyalnak az a feladata, hogy az Égbolt egy bizonyos rábízott darabkáján meggyújtsa lángocskája fényével az összes csillagot. Mannának a Perszeusz csillagkép legfényesebb csillaga, Mirfak, a főcsillag jutott, illetve egészen pontosan ő maga választotta. Szenvedélyesen szerelmes lett ugyanis Perszeuszba, aki egy ellenállhatatlanul férfias és igen bátor görög hérosz. Számos hőstettet vitt véghez, mint például, hogy megmentette a világot egy szörnytől, Medúzától. Szerelmét, Andromédát pedig élete kockáztatásával egy tengeri fenevad, a hatalmas Cet elől szabadítja ki. Perszeusz, a hatalmas hős képe az Égboltot díszíti, kezében Medúza fejével, hogy hősiességre és férfiasságra emlékeztesse mindig az embereket. Főleg a férfiakat. Mannácskánk szerelme Perszeusz iránt világít tehát minden nap fényesen az égen.
A glória
A nők azonban nők, akármennyi idősek is legyenek. Manna pedig egy igen huncut kis fruska. Az augusztusi nagy, angyali báli szezon kellős közepén járunk és Mannácska, aki tollasbálról tollasbálra végigjárta már az egész angyalbirodalmat, éjjelente tükrös termekben táncolt aranycipellőben, nappal pedig vígan durmolt, míg fivérei és nővérei szépen vigyáztak az emberekre, neki erre még nem volt gondja. Leginkább ő is egy őrangyalra szorult volna, hiszen hol ezt veszítette el, hol azt. Legutóbb például a gloriettjét, ám ennek igen örült, mert legszívesebben anélkül mutatkozott. Meg volt róla győződve, hogy a kisangyaloknak járó ezüst korona nem illik az ő arany hajához. Az esti mulatságra készülődött és a tükör előtt táncikált a nővére arany glóriájában, amikor kiesett a zsebéből a legfontosabb – a csillagfény üvegcsepp. Ez az üvegcsepp szolgál arra, hogy a kisangyalok minden este, amikor a Nap lemegy, meggyújtsák a csillagok fényét. Az üvegcseppet elég hozzáérinteni a csillagokhoz és máris kigyúl gyönyörű fényük. Az, hogy melyik csillag milyen fényes lesz, illetve hogy az ultraibolya színtől a vörösig milyen fénnyel fog világítani, az csak az angyalok aznap esti szeszélyén múlik. Perszeusz esetében épp aznap este elég rossz kilátások voltak.
Mirfak
Manna épp a palotában flangált, amikor édesapja, Gábriel rákérdezett, hogy nem most lenne-e vajon az ideje elvégezni a munkát és megfényesíteni a nyári égbolt Perszeuszának csillagképét? Manna futásnak eredt és hátraszólt, hogy minden oké, ne aggódjon senki, imádott Perszije világítani fog ma is. Hogy honnan veszi ez a lány ezeket a dolgokat? - csóválta a fejét az édesapja. Rohant kifelé Manna, hogy a csillaggyújtás után még legyen ideje egy kicsit készülődni a mulatságra, mikor az első csillaghoz ért, azonban hiába kotorászott a ruhája zsebeiben. Végignézte a kötényét, a ruhája összes zsebét, fodrát, de a csillagfény üvegcsepp sehol sem volt. Lassan körülötte minden csillagot meggyújtottak a többiek, csak Perszi ásítozott a sötétben. Manna kétségbe volt esve, mert a csillagok a főcsillag, Mirfak fénye nélkül egymás után le kell potyogjanak az égből, hiszen nincs ami összetartsa őket. Hogy hova esnek, senki sem tudja, de sosem fordult még elő, hogy valaki így elmulassza a kötelességét és elfeledje a csillaggyújtást az égen. Mannácska annyira elszégyellte magát, hogy leült a Tejút szélére és első bánatában keservesen zokogni kezdett. Vádolta magát, bánta már a hebehurgyaságot, meg az egész hülyeséget azzal a glóriával. Megpróbált visszaemlékezni, hova tehette az üveget, de a palotába nem mert visszamenni. Tudta, hogy az édesapja, Gábriel, rettentően dühös lesz rá. A mamája és a fivérei, nővérei pedig iszonyúan szomorúak és ezt nem tudta volna elviselni. Ő ezt nem bírja ki, inkább megpróbálja helyrehozni. Szomorúan elkezdett lefelé bandukolni a Tejúton…a csillagok pedig Perszi körül elkezdtek lefelé potyogni a kis bűnös válla, feje felett hosszú csóvákat húzva maguk után. Egészen hajnalig potyogott az a sok csillag és olyan csodálatosan gyönyörű volt, mintha pajkos kis puttók csillagszórókkal a kezükben rohangálnának az égen. Elfáradt a mi kis angyalunk és mire leért a Földre hajnalodott. Lefeküdt valahova, ahol egy kis kuckót talált és álomba merült.
A víz
Amikor felébredt, azt hitte káprázik a szeme: csoda történt és megtalálta a csillagát. De nem a Mirfak volt, hanem egy nagy lapulevélen cseppent le épp a harmatos víz, és a cseppek ezer darabban szikrázták vissza a nap fényét. Csodálatos volt. Manna elámult, hogy a Földön töltött első percében máris talált valami ismerős, égi tündérséget. Felkászálódott, egy nagyot nyújtózott és elindult a város felé.
Az ablak
Olyan kis angyalka volt, hogy az emberek szabad szemmel csak egy fényes kis tüneményt láttak, mintha egy délibáb lenne vagy egy lápi lidérc. De legtöbbször észre sem vették filigrán, áttetsző kis lényét. A város már messziről hallatta fülsiketítő zaját, de csupa szín és csupa élet, érdekes helynek látszott. Felröppent és a magasból akarta megnézni ezt a helyet magának. A déli nap, ahogy visszatükröződött a házak tetőablakain, majd megvakította Mannát, olyan erővel ragyogott fel lentről. Egy pillanatra megint azt hitte, megvannak a csillagai, és hogy egyszerre mindet megtalálta, de ahogy egy centit is elmozdult, már nem villant a szemébe a sok ablak. Meglátta, hogy ezek csak ablakok, nem az ő elveszett csillagai. Milyen gyönyörű fényes ablakok! Alább szállt és beröppent egy tágra nyílt ablakon.
A szerelem
Emberek voltak a lakásban, együtt ebédeltek. A papa, a mama és egy kisfiú, egész kicsike. A mamája ölében ült. A szülők beszélgettek és a kisfiú folyton sikongatott örömében. Mindent ledobott az asztalról, majd gurgulázva kacagott. Manna félrehajtott fejjel nézte őket az ablakpárkányról. A kisfiú, mintha ő is angyal volna, rögtön felismerte, neki is természetes volt, hogy Manna ott van. A nő és a férfi, ahogy a gyerek feje fölött egy pillanatra egymásra néztek, megcsillant a szemükben valami fény. Olyan fényes volt, mint Mirfak, csak valahogy melegebb. Manna el volt bűvölve. Szerette volna, ha ezt a fényt töltheti a csillagfény üvegcseppbe, és Mirfak ezentúl ilyen meleg és boldog ragyogással égne odafönt. Nem tudta mitévő legyen, hát csak ott ült és arra gondolt, milyen jó őrangyalnak lenni idelent. Megszerette az embereket. Erről eszébe jutott, hogy szegényeket mi fogja a bátorságra emlékeztetni, ha az ő hőse, Perszeusz nem fog többet ragyogni az égen. Valamit tennie kell. Azonnal.
A gyerekek
Kiröppent az ablakon és a közeli játszótéren telepedett le egy korlátra. Ott nézte a gyerekeket, ahogy játszanak. Közelebb merészkedett. A kicsik azonnal észrevették és bátorítóan néztek rá. Mesélték a nővérei, hogy az emberekkel halkan és óvatosan kell beszélni, hát suttogni kezdett a gyerekeknek. Elmesélte, hogy ő egy angyalka és elveszítette az egyik csillagát és most őt keresi. A gyerekek megörültek, mert ők is éppen kincset kerestek. Beavatták Mannát a titokba, hogy a játszótéren van egy rejtekhely, ahol közösen gyűjtenek felbecsülhetetlen értékű kincseket, amiről senki nem tud, csak ők. Ha akarja, akkor megnézheti, hátha ott megtalálja az ő csillagát is. Egészen biztosan ott van, mert azok nagyon fényes és csodálatos dolgok ott. Elmentek a játszótéri bokrok mögé, a homokozó mellett volt egy régi, rossz mókuskerék és a mókuskerék dobjában elrejtve egy pléhdoboz. Mannácska hihetetlenül izgatott volt, mikor kinyitották és végtelen nagyot csalódott, mikor meglátta, hogy mi van benne. Volt ott üvegcserép, műanyag kupak, fél pár bizsu fülbevaló és még csillogós gombok is. Nem akarta őket megbántani, csak annyit mondott, hogy ezek között sajnos nem találta az ő csillagát. Bánatosan leballagott, már éppen felszállt volna, amikor utána szólt egy kislány, hogy várjon. Úgy döntöttek ugyanis, egy csillag elvesztése nagyon komoly dolog. És ezért az embert otthon rettentően le szokták szidni. Vigye haza ezeket a kincseket cserébe, hátha így nem fog rá annyira haragudni majd az édesapja. Manna egészen meg volt hatva és nagyon szépen megköszönte a dobozt. Elbúcsúzott és mivel lassan eléggé elfáradt, leült egy kőre a parkban, és arra gondolt, hogy nemsokára lemegy a nap és az ő csillaga nemsokára megint sötét marad, a többiek meg lepotyognak.
A csillaghullás
Manna úgy el volt kenődve, hogy a könnyein át százszorozódott meg a Nap lemenő fénye. Vigasztalhatatlan volt, ami az ő Perszijét illeti. Csak szorongatta a dobozát és hiányzott a családja. Visszagondolt azokra, akiket az ablakon keresztül látott, a kisfiúra, aki ugyanolyan angyal, mint ő, a szülei szemében azokra a meleg, csodálatos csillagokra. A gyerekekre a játszótéren, akik nem is ismerték őt, mégis odaadták a legdrágább kincseiket neki és megnyugodott a szíve. Arra gondolt, hogyha azok a csillagok lehullanak ide a Földre, nagyon is jó helyen vannak, és ezt el fogja otthon is mondani. Ha hazamegy, megpróbálja majd megbeszélni a papájával, hogy minél hamarabb ő is őrangyal lehessen és minden napját itt töltse a Földön, mert ennél jobb hely nincs. Megszorította dobozt, mintha abból szeretne meríteni egy kis erőt a hazaútra, és akkor varázslat történt. Észre sem vette, de lement a nap és egészen sötét lett, kigyúltak a csillagok, meggyújtották őket Manna testvérei. És a parkban az emberek felnéztek az égre, ahonnan elkezdtek hullani a gyönyörűségesen fényes csillagok Perszeusz körül, hosszú fénycsóvát húzva maguk után. Olyan volt, mint a tűzijáték. Ó, - mondták – milyen gyönyörű, és milyen ritka ilyen szépséget látni! Kívánjunk gyorsan, hiszen ilyenkor minden kívánság teljesül! Manna lenézett kezében a dobozra és azt kívánta, bárcsak ezt mindet, ezt az érzést, az emléket mind a kincsek közé gyömöszölhetné. Mennie kellett.
A kincs
Ahogy röpült felfelé az égbe, nagyon igyekezett, mert rengeteg mondanivalója volt. Próbálta a gondolatait rendezni, de egyszerűen nem ment. Annyi mindent kell majd elmesélnie a papájának, hogy azt sem tudja, hol kezdené el. Berobbant a palotába, ahol egyenesen Gábriel szobájába futott. Ahogy meglátta a kisangyalt, megenyhült a szíve, már aggódott érte. Leültette, hogy mesélje el szépen: hol járt és mit csinált. Manna elmesélte az egész történetet, és amikor a dobozhoz értek, Manna azt mondta, hogy ő úgy szereti az embereket, mert olyan jók és tiszták, mint az angyalok. Kinyitották a dobozt, hogy megmutassa, mi mindent kapott a gyerekektől, de nem volt benne más, csak az üvegcsepp, benne a csillagfénnyel. Gábriel a papája, rámosolygott Mannára, megfogta a kezét és együtt kimentek Perszeuszhoz és meggyújtották Mirfakot. Másnap az arkangyalok tanácsa azt a rendeletet hozta, hogy minden év augusztusában csillagport fognak a Földre szórni, hogy ezt az estét megismételjék. Ez lesz a Perszeidák csillaghullása. Amit ezen a napon kívánnak az emberek, azokat a kívánságokat az őrangyaloknak kötelessége minden igyekezetüket latba vetve valóra váltani. Hiszen az angyalok és az emberek dolga egymást szolgálni és szeretni, mert testvérek vagyunk.
Ismeritek a Perszeusz csillagképet? A nyári égen gyönyörűen fénylik. A Perseidákat Kr. u. 36-ban figyelték meg először. Ezután nemsokkal elnevezték őket Szent LŐrinc könnyeinek.
