Bailarina

....majd egy bikaviadal után, ahol az aréna első sorában a kendő a vállamról - botrányos módon - lecsúszott az izgalomtól, és ahol a matadorok mind felém hajoltak meg, a torreádornak pedig a viadal végén egy szál rózsát dobtam elmentemben...nem férfiak, hanem tucatnyi lány kísért, úsztak utánunk a hatalmas fodrok a pöttyös, hosszú ruhában. Rózsákkal a hajunkban vonultunk tánclépésben kifelé...kisfiúk rohantak velünk az utcán kiabálva. A város főterére tartottunk a "Niño de Dios" flamenco bárba. Hajnalig táncoltunk. Én mindig középen...és akkor, ott, abban a pillanatban nem hiányzott mellőlem senki. Egyetlen férfi sem. Csodálatosan erős, veszélyes és gyönyörűséges voltam, mint egy vihar...
...férfi hangját nem hallom, csókokon tiprok és a pillantásokon túl keres a tekintetem...minden vér kiömlött a szívemből, két kezemet szorítottam rá, hogy elállítsam, hiába. Que mujer!

(Annarosa. Sevilla, 2009. április)

Egy falon hatoltam át...
úgy őrizték őt, vággyal a szemükben.
Nem látott, csak én láttam őt. Táncolt. Révületben, egy másik világból, angyalként és tüzes istennőként egyszerre, egy testben...
Tekintete csak akkor ébredt, mikor magamhoz szorítottam és szájon csókoltam őt.
Nem kérdezett és én sem mondtam semmit.
Kézen fogva húztam ki a tömegből.
A falak szétnyíltak előttünk. Tudták, ő már az enyém:)

Bailarinám egyszerűen mesés.
Letáncolt hozzám a képről, befúrtam magam a habos fodrok közé és pillanatok alatt belebújtam a bőrébe...kopkopkop-tátátá-TÁTÁTÁ...feszes triádok, háromnegyedek.
Ondas de Passion...flamenco. Már táncolok is. Feszes derékkal, büszke tartással, fejem fölött kifelé fordított kezeim..a lábam veri a taktust. Apró kopogó lépéseimet a csípőmmel kísérem előre...míg elérek hozzád és lassan megkerüllek. Becsukom a szemem, nem nézek rád. Középen állsz. Minden tereim közepén. A közepemen állsz. Magam táncolom körbe. Amado mio. Halálom.