Hemmelsblauw

-- Sajnálom, az ultramarin elfogyott -- húzta fel orrát az eladólány. De látszott rajta, hogy nem sajnálja.
-- Hű, -- hümmögte Zserbó -- pedig nekem nagyon kellene. A szmogos, forró nyári egemhez...
-- Ilyenkor, szezonban mindig hamar kifogy az ultramarin készletünk.
-- Nem is gondolná az ember.
-- Ez van. Miért nem vesz egy tubus hemmelsblauw-t, az olyan szép élénk?
-- Égkéket? Ugyan, mihez kezdenék vele...?

– Festhetne rólam egy merész, kék aktot, szép szőke picasso… – búgta igézően az eladólány, és hosszú pillái úgy rebegtek, mintha máris Zserbó különösen érzékeny porcikáit portalanítanák a közös munka elismeréseképpen végzett bensőséges hálaadás közben.

– Himmelherrgott! – nyögte Zserbó.