A haiku

„A haiku nem 17 szótag, hanem egy pillanat.“

„A haiku olyan 3 sorból álló, 17 szótagú vers, amelyben a sorok 5-7-5 szótagból állnak.De ettől még nem lesz a szöveg haiku. A haikunak meg kell felelnie néhány elvárásnak:

* 1. Érződjön rajta a »vu-si«, a »semmi különös« taoista szellemisége.
* 2. Éreztesse a »szabit«, azt a fajta egyedüllétet, amely segíti az »én« -t feloldódni a szemlélt világban.
* 3. Fejezze ki a »vabi« érzését, a rádöbbenést az egyszerű dolgok létének egyszerűségére.
* 4. Érződjön rajta az »avare«, a bánatos visszatekintés a múltba, de nem a bánkódás, sopánkodás és egyéb szentimentális nyavajgás.
* 5. Az egész verset lengje át a »jugen«, a leírhatatlan, kimondhatatlan misztikus hangulat.
* 6. Ne szóljon a mához, ne szóljon a tegnaphoz, és ne szóljon a holnaphoz sem.
* 7. Ne magyarázzon el semmit.
* 8. Ne értelmezze a világot.
* 9. Ne fejezzen ki érzelmeket közvetlen módon.
* 10. Csak mutasson rá valamire,»éppen akkor«, »éppen úgy«, »éppen ott«.

Ha ezeket nem tudja megvalósítani, de véletlenül 3 sorba sikerül 17 szótagot és 5-7-5 bontásban begyömöszölni, azt nem nevezzük haikunak.“

„Az »én« része a mindenségnek, és a mindenség benne van az »én«-ben. Ha sikerül egy haiku olvasása közben megérezni a virág illatát, az őszi szél nyirkos hidegét, akkor egy világgal leszünk gazdagabbak e három sor által, a saját rejtett világunkkal.“

A winiku

„A winiku nem 17 szótag, és nem is feltétlenül 3 sor, hanem egy kiáradó kép a bor körül.“

A winikunak meg kell felelnie néhány elvárásnak:

1. Érződjön rajta a »l’amour«, és a »minden számít« hedonista szellemisége.
2. Éreztesse a »l’orgasme«, azt a fajta boldog együtt vagy egyedüllétet, amely segíti az »én«-t feloldódni a megélt világban és a borban.
3. Fejezze ki a »simplexité« érzését, a rádöbbenést az bonyolult dolgok létének egyszerűségére.
4. Lehetőség szerint minden érzékszervünk vegyen részt a műben: ízek, színek, illatok, zamatok, dallamok.
5. Érződjön rajta a »passé«, a visszatekintés a múltba, ám legyen ez szentimentális vagy eufórikus, mindenképpen fejezzen ki szenvedélyt.
6. Az egész verset lengje át a »passion vers le vin«, a leírhatatlan, kimondhatatlan obszesszív hangulat a bor élvezetét kísérően.
7. Szóljon a mához, szóljon a tegnaphoz, vagy akár szóljon a holnaphoz.
8. Ne magyarázzon el semmit a borról, mindenki kóstolta már.
9. Ne értelmezze a világot, nincs rá szükség (ld. 8. pont)
10. Feltétlenül fejezzen ki érzelmeket közvetlen módon.

Ha ezeket meg tudja megvalósítani, és véletlenül 3 sorba sikerül 17 szótagot és 5-7-5 bontásban begyömöszölni, azt nevezzük winikunak. Ha nem, attól még winiku a winiku, ha megszavazzuk. Ha nem szavazzuk meg, akkor is winiku, ha a szerző azt állítja róla.

Winiku °

Megremeg a szív.
Vérborba tollat mártok,
hajnalom gyilok.

Winiku °°

Egy gyöngy igyekszik
Gyöngyhalászát elhagyva
Boromban felfelé.

Zserbó egyedül ébredt.
Kitámolygott az udvarra. Megtántorodott. Bár még csak reggel volt, a nap már forrón, alig elviselhetőn tűzött. Zserbó a hűvös falnak dőlt. Mellette, az árnyékban, az asztalon két pohár állt. Az egyikben maradt még egy korty vörösbor...
Egy darázs mohón lefetyelte éppen. Talán meg is mártózótt benne.
Azután tovaszállt.

Az érzésnek ne szabja gátját a szavaim száma!
A forma csak külcsíny.
A belbecs tart fogva.
Csordultig telt üresség.

Az elsõ szõlõmûves, Noé apánk, hétféle állat vérével öntözte meg a szõlõtõkét – és aki sokat iszik a szõlõ vérébõl, az ezeknek az állatoknak a tulajdonságait produkálja: a tigris vérszomjasságától kezdve a majom groteszk ugrándozásán át a végsõ stádiumig, amikor is a bárány szelídségét mutató részeget lefektetik…

Gordonkaként zümmögtek a méhek a margarétákon, és a levegőben feketeszeder illata szállt. A nyári nap sugarai megcsillantak az egészséges, élénkzöld fűszálakon reszkető harmatcseppeken, és a kis patak fölött lebegő párán aprócska szivárvány ragyogott.

Amélia boldogan szórta az uzsonnára elmajszolt kalács maradékának morzsáit a kacsák elé, és ujjongva kacagott a totyogó, mókás kis madarak láttán. Patyolatfehér ruhácskája kicsit foltos lett a patakparton, de a kislány tudta, hamar megszárad a finom melegben, és amúgy sem haragudna a nagymama, sem Lili, a nővérkéje, ha játék közben esetleg el is szakítaná a szoknyáját vagy a blúzát.

Fürgén meggyőződött róla, hogy kosárkájában még mindig ott van a póniknak szánt sárgarépa, aztán köténykéjét eligazgatva, vígan szökdécselni kezdett a karám felé, ahol nagypapa, Sári néni és Borbála sürgött-forgott, hogy a lovacskák körül minden tökéletes legyen, mire ő megérkezik.

* * *

„Milyen ocsmányul vigyorog álmában” – mormogta az egyik nő, mire a másik egyetértő megvetéssel bólintott. A homályos, dohos pincében a kimustrált barkácsasztalra kötözött férfi akkor sem moccanhatott volna, ha történetesen az eszméleténél van.

„Elkészült a szérummal, Professzorasszony?” – kérdezte a harmadik a lépcsőn éppen leereszkedő arisztokratikus külsejű, idősebb nőt, aki egyetlen pillantással meggyőződött arról, hogy odabent minden a tervnek megfelelően történt-e, majd határozottan, kurtán biccentett.

A színtelen-szagtalan szerből néhány cseppnyi is elég volt, amit az aprócska orvosi fecskendő juttatott a férfi vénájába.

„Így jó lesz.” – mondta a professzorasszony rideg elégedettséggel. „Mostantól kezdve, valahányszor telemegy vérrel az az ocsmány izé ott, egyre nagyobb fájdalmat érez majd, míg végül döntenie kell: levágatja, beleőrül vagy meghal.”

„És csak így elengedjük? Hagyjuk, hogy magához térjen az autójában? Mi lesz, ha megint megerőszakol valakit?”

„Mi lenne? Sok kicsi sokra megy.”

http://www.youtube.com/watch?v=_APy1f3vy_4

-- Kasztrációs frusztráció, hm... interessant. Mondja csak, szokott ön munka közben a töltőtollával játszadozni?
-- Ő...
-- Vagy éjszakánként arról álmodni, hogy még egészen kisfiúcska, valami rossz fát rak a tűzre, a tanítónéni pedig a térdére fekteti és alaposan elfenekeli?
-- Hát...
-- Vagy hogy ön egy ló, és a mezítelen műlovarnő...
-- Na de kérem, Herr Doktor! Azért jöttem, hogy ezt az égető fájdalmat szűntesse meg a... izé... ott, lent...
-- Ja, ja, a kis micsodája... Hát, sajnos az nem az én szakterületem. De azonnal szólok egy kolleginának, ő specialista, hogy úgy mondjam.
Azzal a vén doktor letette szivarját, felkászálódott a fotelból, kicsoszogott. Odakintről némi érthetetlen beszédfoszlány szűrődött be, aztán nyílt az ajtó. A doktor és egy arisztokratikus külsejű nő lépett a rendelőbe.
-- Professzorasszony, ezt itt Herr Kugel, azzal a kellemetlen fájdalommal, amiről beszéltem...
A professzorasszony kedvesen rámosolygott a szenvedőarcú, görnyedt férfira.
-- Ne féljen, haladéktalanul megoldjuk ezt a kis problémát -- mondta, és előhúzott hófehér köpenye zsebéből egy egészen kicsiny fecskendőt...

Nem tudunk egymásról, mégis eldöntjük a sorsunk?
Gyenge próbálkozás...

A találkozás nem véletlen.
A tartalmat befolyásolhatjuk, de a végkimenetelt nem.
Dolgunk van egymással és a vég utol ér minket.
Csak az oda vezető út az mit befolyásolhatunk.

Horáciusz Zserbó mélyen beszívta a vadvirágos rét fűszeres, száraz, nyári illatát. Felemelte fejét és könyökére támaszkodott. A hosszú, szellőborzolta fűszálak incselkedve csiklandozták hátát, nyakát. Szemét elvakította a délutáni nap arany ragyogása, nem is látta, inkább csak sejtette a lányt, aki alig egy karnyújtásnyira sétált el mellette. Szőke volt talán...? Alakját fénykarikák táncolták körül, teste úgy úszott a fénysugár-folyamban, akár a sűrű mézben. Csipője lassan, ritmikusan mozgott, halkan dúdolt magában valamit...
A lány persze úgy tett, mintha észre sem vette volna a festőt.
Találkozásuk mégis mindkettejük életét egészen más mederbe sodorta.

A réten pedig százszámra rebbentek egyik virágról a másikra a fontoskodón-ideges, színes kis pillangók. Szárnyukkal minduntalan felkavarták a vibráló, forró levegőt...