Egy nyári este II -- Olajozott ujjgyakorlatok a markolaton egy témára.

Késve érkeztem.
Láttam rajta, hogy csalódott. A másik asztalt bámulta, alig vette észre, hogy beléptem.
Már ivott.
A sokadiknál tartott.
Pedig nem késtem sokat.
Ő kezdte korán. Ma is.
Végre rámnézett, de csak a szemével látott. El kellett fordítanom a tekintetem. Ezt sosem bírtam. Ezt az üres, kihűlt nézést. Ahogy régen símogatott a szemével. Az más volt. Ez egy hidegen. Egy halott. Semmiségekről beszélgettünk, én kezdtem. Akartam tudni, hogy mi az a munka, ami nyomasztja megint. Nedves a puskaporom ellene. Semmit sem mond. Sohasem beszél a munkájáról. Nekem soha. De azt hiszem, senkinek. Nincs mit mondania. Estéről estére éli valaki más életét, hetekig vagy hónapokig, hogy aztán a végén megölhesse. Egy NŐ. A Halál földi ünnepség-sorozatának háziasszonya. Dermesztően szép. Ma este is megteszi.
Talán kicsit szomorúbb volt, mint máskor.
Elment és én még órákat ültem ott...
Vártam, hogy mikor szán végre meg egy golyóval.

Golyó általi halál. Tiszta és kegyes. Csak áthatol a testemen, belém olvad, eggyé válik velem egy pillanatra, majd űrt hagyva távozik. Talán halk sikolyt hallatok, majd csak a csend marad utánam. Lehet, hogy lepereg az életem filmje, de az biztos, hogy minden a helyére kerül. Egyetlen utolsó gondolat, ahogy a golyó elhagyja a testem. Még mindig Te vagy…